Egy fejvadász blogja

"Mindennapi munkám során gyakran találkozom emberekkel..."

Utolsó kommentek

Szakmázás - top executive search cégek, BBJ Book of lists megint

2008.12.17. 20:21 Hunter Milo

Kezembe került a legfrissebb BBJ Book of Lists, és bár már korábban is írtam a top cégekről, a lista kicsit átrendeződött. Kiemelem, azokról a cégekről van szó, akik executive search kategóriába helyezik magukat. Bár van aki komolytalannak tartja a listát, és mint én is említettem, nem ennyire fekete-fehér a dolog, most ebből fogok kiindulni.

Pár dolog ami feltűnt:

Jól sejtettem, a 2007-es év a legtöbb cégnek rossz volt, kevesen voltak képesek bevételnövekedést elérni, a többség sokszor 30-40%-os visszaesést produkált. 2008 jobban néz ki a meglévő adatok alapján, na de ugye az izgalmas rész majd most jön. Jónéhány cég meg sem adta a bevételi adatait, párra ránéztem cégadatbázisban, volt akinél nem lett volna indokolt, de voltak csúnya esések is, úgy 50% körül.

Közvetítési díj az éves fizetés %-ban: 20-35. Érdekes, hogy nincs nagyon különbség a lista eleje és vége között, azaz a kevésbé neves cégek is ugyanúgy elkérnek 30-33 %-ot egy-egy felsővezetői keresés kapcsán.

Adatbázisok/direktkeresés/egyéb megoszlás: executive search kapcsán érdekes, hogy egyetlen céget találtam a listában, aki relatíve reális képet adott arról, hogy elhelyezett jelöltjei milyen forrásból valók. A legtöbb cég 90-100 %-ra írja azt, hogy minden executive search elhelyezésük "közvetlen megkeresés" forrásból származik. Ez nem túl reális, amennyiben van hirdetés, és van adatbázis is. Én valahogy nem hiszem, hogy a "közvetlen megkeresés" mellé néha nem csúszik be egy-egy jó jelölt, aki jelentkező. (Ráadásul ebben az executive search részben sem csak topmenedzserek vannak, hanem közép ill. "egyéb" szintek is)

Garancia: Ez nem túl érdekes, 99%-ban 3-12 hónap. Itt fűzném hozzá, hogy sajna ezt a garanciát olyan ügyfelek is megfizetik, akiktől amúgy nem menekülnek a jelöltek. Volt egy nagy ügyfelünk, négyszer kerestünk nekik ugyanarra a pozícióra 2 év alatt. Nem a jelöltekkel volt a gond, annyit elárulok.

Adatbázis: Elég nagy a skála, 4 ezertől 233 ezerig. Átlagban 25-40 ezer. Itt messze nem igaz a mondás, hogy a számok beszélnek. Pár évnél régebbi adatokkal nem sokra lehet menni, az adatbázis milyensége, kereshetősége is rengeteget számít. (És bocs, de még mindig van jópár cég, aki excel táblázik - ez komolytalan.)

Sikerdíjról, exkluzivitásról sajna szó sincs, pedig ezek érdekesek minden szakmabeli számára :-) Na majd remélem itt esik szó róla...

Végre vettem a fáradságot, és végignéztem majd minden recruitment céges honlapot, feliratkoztam minden lehetséges hírlevélre és riportolni fogok az eredményekről.

7 komment

Címkék: keresés lista garancia exkluzív adatbázis of fizetés top cégek éves book search toborzás fejvadász összehasonlítás százalék sikerdíj executive bbj lists

A bejegyzés trackback címe:

https://fejvadasz.blog.hu/api/trackback/id/tr32828258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hhunter · http://headhunter.blog.hu 2008.12.18. 10:56:06

Jó kis elemzés! A források tekintetében én sem gondolom, hogy csak a direkt megkeresés lenne az egyetlen. Nálunk is volt/van executive search, bár nem ez a fő vonal. A betöltött pozícióknál nagyjából egyenlő arányban oszlik meg a direkt keresés, az adatbázis, és a hirdetés. Mivel főleg vezetői pozíciókról van szó, bőven van jelölt a piacon, hirdetésre is ráugranak sokan, és levadászni is könnyű őket.

Ahogy én látom, és nálunk is így van, hogy nem teljesen sikerdíjasak ezek a pozíciók, szerződés aláíráskor és/vagy bemutatás (short list) után kell csengetni már, mer' ugye ezeknél a kereséseknél az élőmunka befektetés jelentősebb, és az előszűrési szolgáltatás-csomag is kiterjedtebb. ideális esetben :)

a fejvadász cégeknek egyébként az idei év is szar lesz, ugyanis egyre több cég, mint a miénk is teljesíteni tud pár millióval kedvezőbb díjért top manager pozíciókat, így a megbízó költséget takarít meg, amiért majd jól megdicsérik, jobb helyeken.

Hunter Milo · http://fejvadasz.blog.hu 2008.12.19. 12:48:34

Köszönöm :-)
A vezetői pozikhoz annyit tennék még hozzá, hogy sok a jelölt, de nem annyira sok a jó. Meg ugye a fejvadászt sem a legegyszerűbb keresésekkel találják meg :-)
Az élőmunka befektetéssel kapcsolatban igazad van, nekünk is van olyan projekt, amikor egyszerűen senki sem jelentkezik (kompetens személy). Más faktorok miatt is, de én reálisnak érzem az ilyenkor elkért díjat.
Az biztos hogy a recruitment cégek közül páran beadják a kulcsot majd, de ez szvsz nem baj. Nekünk meglepően jól néz ki az év eleje, úgyhogy bizakodóak vagyunk, a többit megbeszéljük egy év múlva :-)

hhunter · http://headhunter.blog.hu 2008.12.20. 00:46:14

az mindenképp érdekelne Milo, hogy milyen tényezők miatt néz ki jól a jövő évetek eleje? nyilván nem konkrét üzleti titkokra vagyok kiváncsi :)

Hunter Milo · http://fejvadasz.blog.hu 2008.12.20. 10:08:34

Szia Hhunter,
nagyon egyszerű. Új biznisz, új ügyfelek, új szerződések - részben mostanra ért be pár dolog, részben azért, mert jók vagyunk abban, ami ilyenkor kell, részben meg puszta szerencse :-) Nektek van valami koncepciótok a jövő évre?

hhunter · http://headhunter.blog.hu 2008.12.22. 23:32:25

van koncepció, de hogy nem indul jól 2009 az már most tisztán látszik, a közvetítési megbízások jelentős részét visszamondták, és úgy gondolom, hogy az első negyedévben marad ezen az alacsony szinten. A felsővezetői keresések és a munkaerő-kölcsönzés lehet az, ami nagyobb hangsúlyt kap jövőre, emellett aktívabb, ill. célzottabb marketing és sales, ami szükséges a fennmaradáshoz. eddig nem kellett sales, jöttek az ügyfelek maguktól, az továbbajánlás, a referencia, valamint a marketing elég volt.

TollasAttila · http://www.tollasattila.com 2009.01.09. 02:57:56

Kedves Milo!

Gondolom nehéz volt az év vége :), de már igazán jöhetne valami buék minden hű olvasomnak bejegyzés!

Üdv, Attila

NetSzemle - Hiteles személyes tapasztalatok 2009.02.23. 12:46:55

Ne hagyd, hogy bárki elvegye a kedved! Van 2 rádió műsorom, mint bloggert szivesen látlak egy röpke telefonos interjúra, ha gondolod!
netszemle.hu
süti beállítások módosítása