Egy fejvadász blogja

"Mindennapi munkám során gyakran találkozom emberekkel..."

Utolsó kommentek

Leépítések "válságra" hivatkozva

2009.06.08. 11:30 Hunter Milo

Pár bejegyzéssel korábban azt a témát feszegettem itt a blogon, hogy vajon a válság pszichés hatását nem-e használják ki a vállalatok? Könnyebben, elfogadottabban lehet elküldeni embereket, és mivel mindenki félti egy kicsit az állását, inkább meghúzzák magukat, és több munkát végeznek. Már írtam akkor is, hogy nem egy munkaadóról tudok, aki a kollégákat "válság van" szöveggel próbálja sakkban tartani, és plusz munka végzésére ösztökélni, de ez még csak néhány példa. Van egy nagy autógyártó, aki nem veszteséges, sőt, erre az évre még növekedést is prognosztizál. A beszállítói viszont bajban vannak, mert a cég inkább a saját készleteit számolja fel, de nem rendel be semmit. Nincs oka rá, csak "előrelátó". Megint csak százak veszítik el a munkájukat. Ahol van három ember ugyanarra a munkakörre, ott egyet elküldenek, mert a másik kettő úgyis elvégzi a munkáját, mert most fél. Fél egy új munkahelytől (próbaidő például), attól hogy nem fogja tudni fizetni a lakáshitelt. Nem vállal kockázatot.

Az utóbbi pár hónap gazdasági híreit figyelve nem egy olyan nagy cégről olvastam, aki egyik héten még az előző évi zsíros profitról számol be, a következő héten pedig bejelenti, hogy leépít 15 %-ot. Az is teljesen elfogadott lett, hogy ezrek veszítik el a munkájukat azért mert a vállalat nem lett eléggé nyereséges. Vagy esetleg romlik a piaci környezet, és előrelátónak kell lenni. Esetleg a "szükségtelen" munkahelyeket meg kell szüntetni. (Pont most) Értem én, hogy ez egy piacgazdaság és nem jótékonysági intézmény, de az ember a szíve mélyén akkor is azt érzi, hogy ez valahol nincs rendben.

Jónéhány vállalati hr-essel is sikerült erről beszélnem az utóbbi időben, és ők is csak megerősíteni tudták a fentieket. Volt olyan amerikai tulajdonú cég, ahol "szolidaritásból" kellett elküldeniük embereket, mert az anyavállalat is ezt tette - holott a hazai cég eredményei egyáltalán nem indokolták ezt. Azok, akikkel én beszéltem, azt mondták, nincs olyan cég, akit előbb-utóbb nem érintene valamilyen formában a válság. Éppen ezért, ők előre készülnek, "racionalizálnak". Hol emberségesen, hol kevésbé.

Ne legyünk naivak, na.

(Jó példákkal is találkoztam: Volt olyan, ahol összetartottak a dolgozók, és saját fizetésük bizonyos százalékáról lemondtak, hogy ne kelljen senkit sem elküldeni. Volt, ahol a villanytól kezdve minden dologi kiadást erősen megszorítottak, de egyelőre nem küldtek el senkit.)

Néhány példa, amit most hirtelenjében találtam:

http://www.mfor.hu/cikkek/14715.html

http://www.fn.hu/bank/20090213/rekordnyereseg_otp_nel/

http://nonstopuzlet.hu/5000-dolgozojat-kuldi-el-a-microsoft-20090122.html

http://www.mfor.hu/cikkek/Tiltakoznak_a_leepitesi_hullam_ellen_Nemetorszagban.html

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fejvadasz.blog.hu/api/trackback/id/tr321171112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bezzegszilvia · http://allas-munka.blog.hu/ 2009.08.05. 10:31:08

Véleményem szerint vállalati kultúra függvénye, hogy kihasználnak-e embereket a bizonytalan helyzet miatt. Ahol megteszik, ott máskor is éltek már vele, illetve fognak élni.
Ha már a krízisnél tartunk, én tudok pozitív példával is szolgálni: a vezetőnk biztosított minket arról, hogy senkitől sem fognak megválni a válság miatt. Örömmel tölt el, hogy ilyen helyen dolgozom :) Hasonló jót kívánok minden munkavállalónak és álláskeresőnek!
süti beállítások módosítása