Sok ember meg sem nézi, miről szól egy adott munkakör, csak a szakmai elvárásokat olvassa el, azokat is csak nagyjából, és már küldi is az önéletrajzát. Pedig az ún. "soft skillek" is  bújtatott információt rejtenek az adott munkakörről, csak figyelni kell rá, (általában) nem véletlenül állítja össze a hirdetés feladója. Tudom, amikor az ember aktívan állást keres, ez érdekli a legkevésbé, dolgozni akar, és sokszor a követelmények részét előbb nézi át, mint magát a munkaköri leírást. De mégis, ezzel sok későbbi probléma megelőzhető lenne, illetve interjőkon is sikeresebben lehet szerepelni.

Teljesen mást mond, ha megbízható, precíz munkavégzést, kiváló problémamegoldó képességet és csapatban dolgozni tudó kollégát keresnek, mintha proaktív, dinamikus személyiséget keresnek, kitűnő tárgyalási-és time-management érzékkel. Az előbbi egy analitikusabb, beilleszkedőbb munkakört feltételez, utóbbi pedig pörgős, stresszes munkakört, valószínűsíthetően sok túlórával.
Ha magas stressztűrő képességet, és terhelhetőséget kérnek, akkor valószínű, hogy nem néznék jó szemmel, ha öt órakor kiesik a billentyűzet a kezünkből. Ha az jön le a hirdetésből, hogy egy nyomulós, agresszív értékesítőt keresnek, aki majd jól helyreteszi a cég statisztikáit, akkor nem egy visszahúzódó, szelíden eldolgozgató embert fognak keresni, aki lehet bármilyen szimpatikus, nem fogják felvenni (vagy legalábbis nem lenne túl jó döntés).

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ha a soft skill rész nem egészen illik ránk, akkor ne is jelentkezzünk, hanem csak azt, hogy hatalmas segítség arra nézve, milyen személyes tulajdonságokat próbál majd keresni bennünk a hr-es, illetve a fejvadász. Ugye, elsősorban nem szakmai interjúról beszélünk, ahol rendkívül sokat nyom a latban a személyes varázsunk, az, hogy milyennek prezentáljuk magunkat.
De még szakmai vezetővel történő interjú esetén is, iránymutatás abban, hogyan adjuk el magunkat. Ugyanakkor számunkra is jelzés, arról, hogy mi az ami munka terén az elkövetkező pár évben várható.

Nagyon sokan lebecsülik a hr-es, vagy a fejvadász szerepét a kiválasztás során, a legelső érv, amit szinte mindenkitől hallok, hogy "hol akar ez engem szakmailag megítélni". Sok rémtörténetet hallottam beképzelt, túlkompenzálós fiatal "szakemberekről", akik arrogánsan, fennhéjázva álltak hozzá olyan álláskeresőkhöz, akik náluk sokkal többet tettek már le az asztalra (bár, ugye semmi sem jogosít fel arra, hogy lekezelően bánjunk másokkal, ez érvényes oda-vissza). Dilettánsok minden szakmában vannak, de ha hr-ben dolgoznak, nagyobb a "frekventáltságuk" :).

Külön megér egy tanulmányt az is, hogy mit is keres az interjúztató az álláspályázókban, és miért is van olyan helyzetben, hogy szűrőként funkcionáljon álomállásunk felé tartó utunkon. Maradjunk egyelőre abban, hogy elsődlegesen NEM a szakmai megítélés a feladata. Nem is lehetne. Vannak specializálódott fejvadászok, de a többségtől - és itt értem a hr szakembereket is - nem lehet elvárni, hogy minden területhez olyan szinten értsen, mint az, akit interjúztat. Ez a szakmai forduló (szakmai teszt, vezetői interjú) része, és már csak a néhány legjobb jelölt jut el oda.

Ha az önéletrajz beküldése után behívnak minket interjúra, akkor vehetjük úgy, hogy az ajtó kinyílt. Tulajdonképpen ez eladás, minden szinten. Mi eladjuk magunkat a munkaadónak és képviselőinek, ők eladják magukat a pályázóknak. (Ha fejvadász, személyzeti tanácsadó is bővíti a láncot, akkor ez sokszorosan érvényes).

Ha nem is tetszik nekünk, hogy közbeiktatott, "felesleges" láncszem növeli a megfutandó körök számát, tudomásul kell venni, hogy ez van, és kész. Meg kell érteni a másik oldal problémáit, fel kell venni azt a nézőpontot, rá kell jönni, hogy mi az amit keresnek - el kell gondolkodni rajta, hogy tényleg ezt akarjuk-e. Ez a mi legfőbb érdekünk is. Gondolom senki sem szeret félévente új állást keresni, vagy hosszú hónapokig szenvedni egy terméketlen munkakörben. Kevés olyan munkakör van, ahol az egyik munkáról másikra való gyakori váltást megengedheti magának az ember - és őket sem várják tárt karokkal.

Átvágni a munkaadót, tőlünk teljesen idegen szerepet játszani nem tanácsos, senkinek sem lenne jó. Viszont el(ő) kell adnunk magunkat. Bizonyos dolgokat nem szabad mondani. Olyan ez, mint egy párkapcsolat kezdete - sokat sejtet, de a teljes, árnyalt igazság úgyis később derül ki, az "együttélés" során. (Bár a munkaadód mindent el fog követni, hogy belelásson a lelkedbe, inkább előtte, mint közben). Amennyire lehet, ki kell találni azt, hogy mi az, amit az új kollégában keresnek. Talpraesett, vezetői potenciál? Analitikus elme, aki véletlenül se veszélyeztesse a főnök helyét?

Gondoljunk arra, hogy ha nekünk lenne egy saját cégünk, akkor mit tennénk, milyen embert keresnénk? Megnéznénk iwiwen/google-ben mielőtt behívjuk interjúra? Hát persze! Hiszen a mi pénzünk múlik rajta. Egy 1,5 órás interjúra mindenki erőt tud venni magán, és nincs az az öreg róka interjúztató, akit senki se tudna átverni. Főleg azoknál, akik tényleg tudnának olyanok lenni, mint amilyennek eladják magukat.
Felvennél például olyat, aki nyíltan vallja, hogy csak a pénz motiválja? Nem az lenne az első gondolatod, hogy az első jobb ajánlatra lelécel? És így tovább...

Szóval, gondolkodjunk. Növeljük esélyeinket, és ha lehet, próbáljuk meg azt a helyet megtalálni, ahova mi is passzolunk. Informálódjunk ismerősöktől, kérdezgessünk. A kiválasztás sokszor hónapokig tartó macerája alatt lesz rá időnk bőven. :)