Mostanság jónéhány huszonpáréves pályázóval volt dolgom. Olyan pozíciókra kerestem, ahol elég volt a pár év tapasztalat. Amikor először vett palira az egyik bemutatandó jelölt (konkrétan nem jelent meg az ügyfélnél és teljesen utolérhetetlen maradt), akkor azt mondtam, néha előfordul. A másodikról kiderült, hogy éppen szerződést aláírni megy, amikor nekem azt mondja telefonon, hogy persze, a héten tudna az ügyfélhez menni végső körre. A harmadik konkrétan elfogadta a kapott ajánlatot, aztán rá pár órára visszalépett. Sajna itt nem állt meg a dolog - ne értsetek félre, nem azt tartom rossznak, hogy egyszerre több vasat tart a tűzbe az, aki állást keres, hanem azt, hogy hazudik arról, hogy máshol éppen hol tart a tárgyalásaival.

Szólnék, hogy tessék erről említést tenni, és akkor ügyfél is tudni fogja, hogy igyekezni kell, különben elkel a jó ember. Ügyfél mondjuk néha ilyenkor sem szokott igyekezni, de ez egy másik dolog.

Az viszont nagyon kínos, amikor Ügyfél azt látja, hogy mire végére érne a processz, a jelöltek megpattannak.

Sajna azt is látom, hogy sokkal természetesebben kamuznak interjún az általuk elvégzett feladatokról, felelősségi körről - mit gondoljak, amikor két ember, egymástól függetlenül, ugyanazt a projektet vallja magáénak ugyanannál a cégnél?

Úgy gondolom valamilyen szinten mindenki szépít, a totális őszinteségért bizonyos témában még hülyének is néznének. De van egy határ (és amikor bizonyos dolgok kiderülnek), ahol az ember szája már keserű félmosolyra húzódik, és azt mondja, na, ez már gerinctelenség.

Jelzem, itt főleg olyan emberkékről volt szó, akik tanácsadói/ügynökségi oldalon forogtak. Nem reprezentatív, viszont nekem úgy tűnik, a mostani ifjú titánok kevesebb gerinccel, de annál nagyobb arccal rendelkeznek mostanság.

Bocs, és tisztelet a kivételnek. Ez most kikívánkozott.