Volt már Veled is olyan, hogy nagyon akartál egy állást, minden stimmelt, jól sikerült minden interjú, már azon gondolkoztál hogy mit és hogyan csinálnál az új munkádban, és a végén nagyot koppansz, mert mégsem jött össze? Rövid elutasítás, semmitmondó indoklás. Ugyan kinek ne lett volna ilyen élménye álláskeresés során? 
A rossz visszajelzésnél csak a visszajelzés hiánya a rosszabb. Nem az a gond, hogy azt mondták túlságosan ez és túl kevéssé az vagy, hanem hogy nem mondtak semmit (és a különböző álindoklásokat is idesorolnám). Odamentél, vállaltad magad, és úgy érezted jól sült el, mégsem „kellesz”. Tehát nem tudod mit rontottál el, miért nem vagy elég jó, min változtass legközelebb.
Velem kétszer fordult elő eddig, hogy nagyon-nagyon szerettem volna egy állást, és mindkétszer karnyújtásnyira voltam tőle – legalábbis én úgy éreztem – de nem sikerült. Az egyik pár évvel ezelőtt, a másik pedig a mai napon :-) Tehát én is beleéltem magam kicsit, és optimistán álltam a dolgokhoz, erre jött a hideg zuhany e-mail formájában, köszönjük, nem, több sikeres kör után, indoklás nélkül.
Nem mondom, hogy nem esett rosszul, és Ti meg mondhatnátok, hogy üdv a klubban :-) Nem kellene rosszul érintsen, hiszen fogalmam sincs a háttérben megbúvó indokokról, mégis komolyan el tud(na) keseríteni. Na de hátrább az agarakkal!
Milyen lehetőségek vannak ilyenkor?
1. Elkeseredem, hibáztatom magam, és elkezdek teóriákat fabrikálni arra nézve, hogy miért is nem jött össze – a végén elkerülhetetlenül arra jutva hogy használhatatlan vagyok és senkinek sem kellek.
2. Arra jutok, hogy az összes hr-es, tanácsadó, stb. szemét, léhűtő maca/ficsúr, akik nem értenek a szakmájukhoz, az élethez, meg úgy egyáltalán, és különben is. Aztán megkeresem azokat az embereket akik ugyanígy gondolják, és kórusban szidjuk a hr-t, a céget, a rendszert, az embereket, a kormányt, és az adókat.
3. Felállok, megrázom magam, és a helyére teszem a dolgot: ki tudom deríteni, hogy miért utasítottak el? Nem. Van okom magamat vagy másokat hibáztatni? Nincs. Segít az előző kettő bárkinek bármiben? Nem. A kitartás és az optimizmus nem ártott még senkinek. Mások sikertelensége, illetve az erre adott magyarázatok hangoztatása (minden reménytelen, mindenki korrupt, hülye, és úgy egyáltalán, élni sem érdemes) viszont teljesen biztos, hogy senkit sem vitt soha előrébb.
Tehát fel a fejjel, és egy percet sem tovább gondolkozni olyasmin, amit nem tudsz megfejteni. Előre nézni a jövőbe, nem hátra a múltba – azt már nem másítod meg. A menedzsment guruk sem véletlenül hangoztatják ezt klisészámba menően! Nem mások bukását alapul venni, mert így elhisszük, nekünk sem sikerülhet. Feladni meg úgy, hogy meg sem próbáltad igazán, a legnagyobb butaság.Az alaptörvény az, hogy aki próbálkozik, annak előbb-utóbb sikerül! (Csak nézd meg a sokat emlegetett „nem elég hogy hülye, de még próbálkozik is” típusú embereket.) Én valóban hiszek abban, hogy hosszú távon „azt kapod amit megérdemelsz”, bármennyire is irrealisztikusan hangzik ez egy olyan társadalomban, ahol az az elfogadott vélekedés, hogy csak a korrupt, szemét, tisztességtelen csalók viszik bármire is. Nem azt mondom hogy az élet nem oszt ki mindenkinek egy pár nagyobb pofont, de nem mindegy, hogyan viseljük. Ha megfigyeled, sosem a szájukat tépő, a "rendszert" kritizáló emberek azok, akik keményen dolgoznak. Utóbbiaknak általában nincs idejük ilyesmire.
Emellett meg nagyon unalmas világ lenne ez, ha mindannyian egyetértenénk, egyformán gondolkodnánk dolgokról. Nem lehetsz mindenkinek szimpatikus, és hidd el, hogy vannak olyan emberek, akiknek nem akarnál az lenni (és ezt nézhetjük bárhonnan...). Nem fogsz tudni minden kulissza mögé betekinteni, akkor meg miért rágnád magad?
Néhány sikeresnek számító jelöltemnél figyeltem meg, hogy nem vették véresen-sírósan komolyan a dolgokat. Odatették magukat, igen, néha elbuktak, de felálltak és tanultak belőle. Legközelebb jobban csinálták. Voltak konkrét céljaik, amik motiválták őket, amelyek miatt érdemes volt felkelni reggel. Ilyeneket senki sem talál ki helyetted! Ezeket a célokat vagy elérték, vagy nem, de mindig tűztek ki újakat, és előre haladtak, ahelyett hogy a múlton rágódtak volna.Tűzz ki egy kiadós, szép nagy célt, és ha már a felét elérted, jó vagy!
Manapság sokkal inkább szóvá tesszük azt, ami rossz, és ami jó, azt észre sem vesszük. Ezt mindenki tudja, arra viszont kevesen jönnek rá, hogy ez saját magunkra is igaz - neked mi marad meg jobban, a dicséret, vagy a kritika? Melyik hatása tart tovább? Tehát vedd elő gondolatban az összes sikered, dicséreted, és idézd fel, hogy miért is vagy Te jó.
Közben pedig ne felejtsd el néha megdicsérni, vállonveregetni azokat körülötted, akik minden mostoha körülmény ellenére kitartanak, és ténylegesen le is tesznek valamit az asztalra.
Utolsó kommentek