Egy fejvadász blogja

"Mindennapi munkám során gyakran találkozom emberekkel..."

Utolsó kommentek

Változások, új kezdetek, és HR szigorúan szubjektíven

2011.01.03. 21:11 Hunter Milo

Új év, új élet, mondhatnám most teljes joggal. Megújul, megváltozik a fejvadász blog. Többek között azért, mert nem vagyok már igazi fejvadász (bár a szívem mélyén még annak tartom magam). Újraindul, új témákkal, megváltozott szemlélettel, de friss vérrel és lelkesedéssel.


A blog története: Még alig pár éves szakmai tapasztalattal indítottam ezt a blogot, egy magyar vezetőkiválasztó cég tanácsadójaként. A célom kettős volt, segíteni akartam azoknak, akik nem láttak be a toborzó-kiválasztó cégek kulisszái mögé, nem értették mi működik miért, és hogyan. A másik része pedig, hogy más szakmákhoz hasonlóan, szerettem volna egy virtuális közösségi helyet létrehozni, ahol tippeket, eszmét lehet cserélni. Volt, ami sikerült, volt, ami nem. Túléltünk időközben egy válságot, ami elevenében érintette ezt a szektort, és azokat is, akik álláskeresésre szorultak. Megváltozott a világ, és változott az én szemléletem is.


Újból bemutatkoznék. Néhány év otthoni fejvadászkodás után Skandináviába sodort az élet. Jelenleg egy skandináv multinál  vagyok szárnyait bontogató HR szakember. A fő feladatom továbbra is a toborzás, ámde megváltozott perspektívával, és jókora kihívásokkal tűzdelve. Feladat feladat hátán, a cél itt is a megújulás, a meglévő gyakorlatok, folyamatok kiterjesztése, átalakítása.


A többi HR területen is gyereklépéseimet teszem, erről is szeretném majd megosztani a gondolataim. A fő vonal, téma, továbbra is a szívem csücske, a toborzás-kiválasztás lesz, találóbb, ám de nem magyar nevén „recruitment”.



A végső lökést erre az újításra a HR Portal ajánlata adta meg. Mostantól ezen a portálon is megjelennek majd az írásaim, remélhetőleg nagyobb olvasótábor számára. A stílus és az anonimitás marad. Nem vagyok populáris, viszont igyekszem őszinte, és konstruktív lenni, letéve arról az ambícióról, hogy a Blikk megkeres újságírónak. (Haha.)

Amit én nyújtani tudok: perspektíva, egy valóban multinacionális környezetből, ahol csak az én területemen 30 különféle náció dolgozik, 15 irodában világszerte. Nemcsak toborzási, hanem kulturális tapasztalatok egy valóban globális méretű játszótérről. Diverzitás, üzleti kultúra, szervezetfejlesztés, best practice formájába csomagolva egy Fortune 100-as nagyvállalattól okulva.  Social media recruitment, employer branding, morgás és lelkesedés úgy általában.


A magyar nyelv lángoló pallosú őreinek pedig sok csemegét, és boncolnivaló matériát ígérek. Előre látom, hogy sok helyen nem fogom elég kifejezőnek találni a magyar megfelelőt. Ígérem, azt azért nem mondom majd, hogy „meetingelünk”, a többire viszont nem vállalok garanciát.


A visszajelzések alapján pedig megfogadtam, többször írok, és rövidebben. Úgyhogy most itt be is fejezem. 3,2,1 Start. Viszontolvasásra a következő posztnál, coming soon.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fejvadasz.blog.hu/api/trackback/id/tr712558398

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása