A minap járt nálam egy jelölt egy nehéz keresésünk kapcsán, akinek nagyon örültünk, mert szakmailag tökéletes volt, hajlandó volt költözni, stb. Egyetlen problémánk volt csak…  Ugye az interjúztatót kevés dolog érdekli jobban, mint a váltás oka a munkahelyek között. Ez önmagában nagyon sokat elmond a jelöltet mozgató világképről. Szóval, jelöltünk mondandója kb. így szólt: „…innen eljöttem, mert átcsábított egy másik cég… amonnan végül azért jöttem el, mert annyival több pénzt ajánlottak, hogy; … emitt ellenállhatatlan ajánlatot kaptam…”

Itt jön az alapvető probléma. Az ember általában magától értetődőnek veszi, hogy pénzből élünk, sokat számít, hogy legyen anyagi megbecsülés is. DE a probléma azokkal a jelöltekkel, van akik kizárólag pénzért váltanak, így úgy tűnik, bármikor továbbugranának egy jobb ajánlat miatt. Tegye fel az egerét az, aki szívesen felvenne a cégéhez egy ilyen embert.

Gondoljuk végig – nézzünk meg egy jó vezetőt. Ugye, ő hatalmi pozícióban van a vállalatnál. Embereket, feladatokat irányít, sok függ tőle. Ha felelőtlenül lép le, akkor óriási veszteséget okozhat. Az ideális exit a felelősség átadásával jár – legyen ez utód kinevelése, közös megegyezés a menedzsmenttel, mindkét fél számára elég idővel ahhoz, hogy gördülékenyen alakuljanak a dolgok. Tisztában vagyok azzal, hogy ez a nagyon ideális eset.

Az én meglátásom szerint egy embert ne csak a pénz motiváljon. Ha csak ez számít, akkor ott valami nem stimmel. Ezért darabokra szedhettek, de számomra ez annak a jele, hogy az illető gátlástalan pozícióvadász, és semmilyen értékteremtésre nem képes.

Mivel úgy gondolom, hogy ez a típus kevésbé olvasgat ilyen írásokat saját maga fejlesztésére, ezért maradjunk annyiban, hogy ez azoknak szól, akiknek vigyázniuk kell a megfogalmazással. :)

Tehát, mi következik ebből: természetesen az, hogy interjún öngyilkosság azt a látszatot kelteni, hogy minden mindegy, csak a pénz legyen több. Gondolkodjunk cégtulajdonosként.

Távol álljon tőlem, hogy hazugságra biztassak bárkit – vagy azt akarnám hallani, hogy „nem volt elég szakmai kihívás” minden egyes jelölttől. Tényleg cérnavékony a határvonal az őszinteség és hülyeség között, én inkább a politikailag korrekt megfogalmazást javasolnám. Ha túlságosan szidod az előző cégeid, az is bűzlik – kevesen veszik be hogy te voltál az egyetlen értelmes ember a volt kollégáid között.

Minden munkahelyen van konfliktus, és persze, a céged nem fog csak azért emelni neked, „mert megérdemled”, tehát lehet, hogy alulfizetett vagy, és ezért akarsz váltani. Na de ilyenkor mi a következő kérdés: megpróbáltad a főnököd figyelmét felhívni a munkád piaci értékére? És így tovább.

Az én tanácsom: próbáljuk meg vezetői/tulajdonosi fejjel végiggondolni, hogy milyen lehet az ideális munkatárs (és közölném, hogy minden viccet ismerek, ami ide vonatkozik) :). Meg esetleg azt is, hogy mi mit tehettünk volna másképpen az eddigi munkahelyeken, hol volt az, ahol nem annyira akarjuk utólag sem felvállalni a felelősséget a nem egészen baráti elválásért. Egyből látni lehet majd, hol lóg ki a lóláb :)

Ez a téma megér még egy posztot a munkáltatói oldalról is, ahol azt gondolják, hogy motiváció = pénz – pedig ez mekkora baromság.

No de kíváncsian várom a véleményeket ezzel kapcsolatban. Ti mennyire vagytok őszinték a váltás okával kapcsolatban? Kivárjátok azt a munkahelyet, ahol értékelitek az őszinteségeteket, vagy fapofával szakmai okokra fogjátok a váltást?