Egy fejvadász blogja

Egy kérdés tőlem, azokhoz, akik kerestek már állást.

Sokszor előfordul velem, hogy olyan jelöltbe futok bele, akinek az álláskeresése éppen nem aktuális, mert elhelyezkedtek máshol. Meg szoktam kérdezni, hogy hol sikerült elhelyezkedni, és milyen pozícióban. A válasz az esetek meglepően nagy részében: Nem publikus.

Miért gondolják ezt az emberek, hogy ezzel vissza lehet élni? Nem látom a logikát.

Miért nem lehet elmondani a fejvadásznak (akinek amúgy elküldted az önéletrajzod), hogy mégis hova sikerült váltani?

Van valakinek valami logikus magyarázata erre?

Az ominózus cég újból hirdet ugyanarra a pozícióra, amelyre Attila a hirdetőtáblával megtámogatott szándéknyilatkozatot publikálta = nem voltak őszinték az elutasítás okával kapcsolatban.

Mily meglepő...?

Ahogy ígértem, íme a folytatás. Nem a rövidke bejegyzések közé tartozik.

Attila története:

"Az elmúlt 10 évben a marketing-kommunikációs szakmában töltöttem, ahol a marketing stratégiák, a márka-életciklus, márkaépítés és menedzselés területén értem el jelentős sikereket, köszönhetően a szakmai alázatomnak, tudásvágyamnak és természetesen a folyamatos képzéseknek.

Azonban váltani szeretnél és az ügyfél oldalon folytatni a karrierem. A 2007-ben, az USA-ban eltöltött tanulmányaim után hazatérve elkezdtem az álláskeresést. Az elmúlt 7 hónap tapasztalatai pedig pár sorban összefoglalva: 

Az ehhez hasonló dolgok miatt érdemes ezt a blogot írogatni :) Tollas Attila álláskereső marketing szakember, aki úgy gondolta, egy merészebb húzással hívja fel magára HR osztály figyelmét. A sztori lejjebb olvasható.

Attila, azok az emberek (kollégák, barátok), akiknek átküldtem a sztorid, azt üzenik:

Király csávó vagy! :)

Kedves Miló!

Az én történetem, úgy gondolom tükrözi a hazai HR szakemberek hozzáállását a jelöltekhez. A többszöri elküldése a pályázati anyagomnak valamint a fölösleges telefonkörök után egy nem mindennapi ötlethez folyamodtam.
Kitettem az önéletrajzom egy plakáton a megpályázott cég elé. Kb 2,5 óra alatt elérte a célját és megkaptam az áhított telefonhívást. Mondanom sem kell, hogy nem a HR osztálytól, hanem a kommunikációs osztálytól. Állítólag nekik tetszett a formabontó megjelenés, de a HR osztály a nyilvánvaló kellemetlenség miatt vissza akarta velem vonatni  hiszen minek jelentkezik valaki kreatívan egy olyan marketinges állásra, amit már majdnem betöltöttek. Pláne egy multi szürke világához ahol ez már túl sok és érthetetlen!

Kíváncsi vagyok a véleményére.

Üdvözlettel, Tollas Attila

A történet folytatódik, Attilával folytatott levelezésünk rövidített verzióját is ki fogom ide tenni, szerintem tanulságos. Dinamikus és nyíltan ambiciózus emberként nehezebb érvényesülni, főleg itthon. De nagyobb a tét, nagyobb a játszma, nagyobb majd az eredmény is.

Attiláról több: www.tollasattila.com

Van egy olyan embertípus, akit nagyon nehéz kiszűrni. Először nem jössz rá mennyire veszélyes, mert profinak tűnik, meggyőző és talán kiemelkedő is abban amit csinál. A probléma a szándékaival van - képtelen jót akarni, építeni. Gátlástalanul átgázol mindenen és mindenkin, bármi áron eléri amit akar. Empátia, emberség, korrektség, neki ezek csak szavak. Mások csak olyan szinten érdeklik, amennyire őt érintheti a dolog. Bosszúálló, és romboló típus. Ő az, aki az álarca mögött magában csendesen üvölt. Sosem találsz körülötte elégedett, boldog embereket, és ő maga is egy roncs legbelül. Egy szánalmas, de mégis gonosz roncs.

Még egy ilyen paranoid bandát... aki megteheti, meg is teszi? Hasonlít a mostani dolog a Deutsche Telekom botrányához.

Itt a teljes cikk

Tuskó kommentjére sikerült válaszom megint meghaladja a komment kereteit, ezért ide ömlesztem azt, ami eszembe jutott:

Igazából nem is a kérdés vagy a válasz maga a lényeg, hanem a "hogyan" :) A legtöbben képtelenek jól hazudni, és előbb-utóbb kibukik a dolog egy másképpen feltett, de ugyanarra vonatkozó kérdésen. Csomó apróság van, ami egy idő után már rutinból feltűnik.

Amit én/mi eljátszunk néha, a jó zsaru/rossz zsaru történet, amikor az egyikünk bratyizik a  jelölttel, a másik pedig kötekedős. Egyik nyomja egy látszólag helyesnek tűnő irányba, szimpatizál vele, a másik pedig lecsap rá. A lényeg számomra, hogy ne hagyjam az előre végiggondolt és begyakorolt sablont végigmondani, hanem próbáljam meg egy kicsit "megizzasztani" az embert.